Móricz Zsigmond életútja

Tiszacsécse, 1879. június 29. - Budapest, 1942. szeptember 4.
író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja
Paraszti sorban élő apja, Móricz Bálint és a reformázus papleány anya, Pallagi Erzsébet mindent megtett, hogy gyermekei kikerüljenek a paraszti sorból. A debreceni református gimnáziumba, később a sárospataki, majd a kisújszállási református gimnáziumba járatták, az utóbbi helyen érettségizett.
Életének jóformán minden állomása végigkísérhető műveiben: debreceni éveit a Légy jó mindhaláligban, pataki korszakát a Kamaszokban, a kisújszállási diákéletét a Forr a borban, valamint a Bálban örökítette meg.
Érettségi után a debreceni református teológiára iratkozott be, amelyet rövidesen a joggal cserélt fel, végül átment a bölcsészeti karra. Debreceni éveiben vállalt először újságírói munkákat; első elbeszélése (A bécsi bútor) a debreceni Ellenőr című lapban jelent meg.
1900 őszén a fővárosba költözött, tanulmányait azonban nem fejezte be, hanem megélhetése miatt különböző hivatalokat vállalt, így egy ideig segédszerkesztője volt a Magyarország Vármegyéi és Városai című kiadványsorozatnak, később újságíró lett. 1903-tól 1909-ig Az Újság liberális napilap munkatársa: itt verssel, főleg gyermekek számára írt állatversekkel, tárcákkal, operettel, sőt drámai művekkel is kísérletezett.
1905-ben feleségül vette egy felvidéki bányatisztviselő lányát, Holics Jankát. 1908-ban tűnt fel a Nyugat folyóiratban a Hét krajcár című elbeszéléssel, amelynek sikere után teljesen az irodalomnak szentelte magát. Egy csapásra országos hírű író lett. A Hét krajcárral Ady Endre barátságát is megszerezte. Ettől kezdve a Nyugat munkatársa, sőt egyi dőben (1930 - 1933) - Babits Mihállyal - főszerkesztője is. Versírással egész életén átfoglalkozott, drámaírói működése főleg regényeinek dramatizálásában merült ki, szép sikert ért el a Sári bíró (1910) című vígjátékával.
Munkássága fellendült, kialakultak problémakörei, egymás után írta ragyogó novelláit (Tragédia, 1910; Tavaszi szél, 1912; valamivel később a Szegény emberek, 1917) és regényeit (Sárarany, 1910; Az Isten háta mőgött, 1911; A galamb papné, 1912; Harmatos rózsa, 1912, valamint A fáklya, 1917), amelyekben a századforduló magyar falujának életét ábrázolta.
Az I. világháborúban haditudósítóként vett részt: a harctérről írt riportjaiban megdöbbentő képet rajzolt a magyar katona háborús szenvedéseiről (Vérben, vasban, 1918).
A polgári forradalom lelkes híve volt, a Tanácsköztársaság idején írt hatalmas riportjaiban (Népszavazás a földreformról, A földtörvény kiskátéja ) üdvözölte a földreformot és az újonnan alakult paraszti szövetkezeteket. A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja volt, ezért a Horthy-korszak idején megismétlődő zaklatásoknak volt kitéve, kizárták az irodalmi társaságokból, műveit hosszabb ideig csak a Nyugat merte közölni, később az Estlapok.
Csehszlovákiai felolvasó körútja után más formában megint felújultak a szenvedélyes támadások. Első feleségének öngyilkossága (1925) után, 1926-ban feleségül vette Simonyi Mária színművésznőt, darabjainak színpadi ábrázolóját. Később azonban elvált tőle. 1930-ban Krúdy Gyulával megkapta a Rothermere-díjat. Ebben a korszakában írta legjelentősebb regényalkotásait: a leghatalmasabb magyar történelmi regények egyikét, az Erdély-trilógiát, a magyar ifjúsági irodalom klasszikus művét, a Légy jó mindhaláligot, valamint a dzsentrivilág haláltáncát bemutató Uri murit és a Rokonokat.
A kapitalista gazdasági válság, majd az ezt természetes folyamatként követő fasizálódás idején az uralkodó osztályok és a népi tömegek között feszülő, áthidalhatatlan ellentét kiemelkedő írásai A boldog ember (1935) című riportkönyv, a Rab oroszlán (1936) és a Betyár (1937) című regények jelzik. Több írásának lett modellje Littkei Erzsébet (Csibe). 1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, amelyet haláláig szerkesztett. Életének utolsó éveiben jelent meg az Életem regénye (1939), a Rózsa Sándor trilógiának tervezett mű első két része (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942), amelyben a betyárt a társadalmi fejlődés és a nemzeti függetlenség hősévé teszi meg, valamint a proletársorsot bemutató Árvácska (1941).

Főbb művei
1907 – Harmatos rózsa (regény, megjelent 1912-ben)
1908 – Erdő-mező világa (népmese-gyűjtemény)
1908 – Judith és Eszter (regény)
1909 – Hét krajcár (novella)
1910 – Sári bíró (színmű)
1910 – Tragédia (novella)
1911 – Az Isten háta mögött (regény)
1912 – Boldog világ (állatmesék)
1912 – A galamb papné (regény)
1912 – Magyarok (elbeszélés)
1912 – Tavaszi szél (novella)
1913 – Kerek Ferkó (regény)
1913 – Szerelem (színmű)
1915 – Mese a zöld füvön (elbeszélések)
1916 – Nem élhetek muzsikaszó nélkül (novella)
1916 – Szegény emberek (novella)
1916 – A tűznek nem szabad kialudni (novella)
1917 – A fáklya (regény)
1917 – Árvalányok (regény)
1918 – Fortunatus (novellák)
1918 – Vérben, vasban (novella)
1920 – Légy jó mindhalálig (regény)
1922 – Tündérkert (Erdély-trilógia I.)
1924 – A vadkan (dráma)
1924 – Búzakalász (regény)
1924 – Pillangó (regény)
1926 – Kivilágos kivirradtig (regény)
1927 – A nagy fejedelem (Erdély-trilógia II.)
1928 – Arany szoknyák (elbeszélés)
1928 – Úri muri (regény)
1929 – Forró mezők (regény)
1929 – Esőleső társaság (novella)
1931 – Forr a bor(regény)
1931 – Barbárok (novella) (hangoskönyv)
1932 – Rokonok (hangoskönyv)
1935 – A boldog ember (riportkönyv)
1935 – A nap árnyéka (Erdély-trilógia III.)
1936 – Bál (regény)
1936 – Komor ló (elbeszélés)
1936 – Rab oroszlán (regény)
1937 – Betyár (regény)
1938 – Míg új a szerelem (regény)
1939 – Életem regénye (regény)
1941 – Árvácska (hangoskönyv)
1941 – Rózsa Sándor a lovát ugratja
1942 – Rózsa Sándor összevonja szemöldökét

Művei feldolgozása filmeken
1935 Nem élhetek muzsikaszó nélkül rendező: Deésy Alfréd (sz: Jávor Pál, Somogyi Erzsi, Delly Ferenc)
1936 Légy jó mindhalálig rendező: Székely István (sz:Dévényi László, Rózsahegyi Kálmán, Csortos Gyula)
1940 Sárga rózsa rendező: György István (sz:Dajka Margit, Görbe János, Greguss Zoltán)
1942 Szép csillag (Barbárok alapján) rendező: Jelinek Imre (sz:Fényes Alice, Mály Gerő, Páger Antal)
1943 Kerek Ferkó rendező: Martonffi Emil (sz:Csortos Gyula, Jávor Pál, Lehotay Árpád)
1943 Sári biró rendező: Hegedűs Tibor (sz:Mály Gerő, Lázár Mária, Gozmány György)
1949 Forró mezők rendező: Apáthi Imre (sz:Karády Katalin, Szemere Vera, Kelemen Éva)
1950 Úri muri rendező: Bán Frigyes (sz: Deák Sándor, Szörényi Éva, Mészáros Ági)
1954 Rokonok rendező: Máriássy Félix (sz: Ungváry László, Tolnay Klári, Rajnay Gábor)

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon, wikipédia