Széchenyi István gróf életútja

Bécs, 1791. szeptember 21. - Döbling, 1860. április 8.
a XIX. sz. elsõ felében megindult nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezõje és legjelentõsebb személyisége, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója és tagja (igazgatója 1830, tagja 1837, másodelnöke 1830-1850). Apja Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, anyja a Georgikont alapító Festetics György gróf testvére, Julianna volt, felesége Seilern Crestentia grófnõ, gyermekei Széchenyi Béla és Széchenyi Ödön.
Hamar felébredt érdeklõdése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. 1815-1825 között többször bejárta Nyugat-Európát. A fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változtasson s erre megnyerje elsõsorban a nagybirtokos osztály tagjait.
1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket és 1825-ben létrehozta az Elsõ Lótenyésztõ Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyûlés alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta a Magyar Tudományos Akadémia alapjait.
1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót. 1828-ban jelent meg elsõ könyve (Lovakrul), 1830 elején jelent meg Hitel címû munkája. A benne vázolt program a magyarországi feudalizmus gazdasági-társadalmi válságából nõtt ki, az árutermelés növelésében érdekelt birtokos rétegek korszerûbb gazdálkodásához szükséges tõke hiányát, ill. ennek okait tárta fel és a magyarországi hitelviszonyok megjavítását követelte. A polgári átalakulás vezetõ erejét elsõsorban a fõnemességben látta, tõlük várta a jobbágyok felszabadítását is. A Hitel az 1830-as években kibontakozó reformmozgalom programjává vált. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel, állásfoglalásukat Dessewffy József gróf foglalta össze A \"hitel\" czimü munka taglalatja címmel (Kassa, 1831), ez a Világ címû válasziratának közzétételére (1831) serkentette.
Ebben - bár kevésbé zártlogikai összefüggésben - világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendõit, a célhoz vezetõ út a vagyonosodás és a szellemi elõrehaladás, mindennek elõfeltétele a polgári szabadság, akadályai pedig a nemesi elõjogok és a jobbágyrendszer.
Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után Stádium címû mûvében tizenkét törvényjavaslatba foglalta követeléseit. A Stádium kinyomtatását a cenzúra megtiltotta. Külföldön adta ki, 1833 õszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.
Részt vett a dunai gõzhajózás életre hívásában (1831), a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik elsõ nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötõt (1836), szorgalmazta a Duna-Tisza-csatorna építésérõl szóló törvény jóváhagyását, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel, példájával és ösztönzésével elõsegítette a bortermelés és selyemhernyótenyésztés fejlesztését, színvonalát, királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a késõbb róla elnevezett al-dunai út építését (1835-1837); nevéhez fûzõdik a Lánchíd létrehozása, amelyen elõször kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére. Az állandó híddal Széchenyi dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fõvárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett mûködésével maga is segítette.
Az 1840-es években a Tisza-szabályozás és ármentesítési munkák megindítása (1845-1846), a balatoni gõzhajózás életre hívása (1846) emelkedik ki gyakorlati tevékenységébõl. Politikai programjában egyre inkább megtorpant, szembefordult a köznemesi reformellenzék soraiban mutatkozó, mind határozottabb tendenciákkal. Elõször barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az elsõ reformországgyûlés (1832-1836) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. január 2-án megindított Pesti Hírlapja már nyílt fellépésre késztette Széchenyit Kossuth ellen, Kelet népe (1841) címû mûvében azzal vádolta Kossuthot, hogy \"izgatásával\" veszélyezteti a békés reformtörekvéseket. Kossuth válaszában visszautasította Széchenyi vádjait, ugyanakkor az 1830-as évek Széchenyijérõl megállapítja, hogy \"Ujjait a kor ütõerére tevé és megértette lüktetéseit; és ezért, egyenesen ezért tartom én õt a legnagyobb magyarnak\".
Az MTA 1842-i nagygyûlésén tartott nagy feltûnést keltõ ünnepi beszédében elítélte az erõszakos magyarosítást, e téren a nacionalista köznemességnél haladóbb álláspontot képviselve. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek a Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történõ, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt ugyancsak forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek címû röpiratában lázítással vádolta meg ellenfelét.
1847 õszén pedig, amikor Kossuth Pest vármegye követe lett, Széchenyi Moson vármegyében követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth irányító szerepét.
Örömmel fogadta az 1848. február-márciusi vértelen forradalom gyõzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, a Batthyány-kormányban 1848. április 7-tõl szeptember 11-ig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt.
Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. 1848. szeptember 5-én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben. 1857-ben gúnyos vitairatban leplezte le a magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerét. Ezen ún. Nagy Magyar Szatíra gondolatait felhasználta egy a Bach-rendszer eredményeivel dicsekvõ röpiratra (Rückblick) írt válaszában. A Blick auf den anonymen Rückblick (Pillantás a névtelen visszapillantásra) név nélkül Londonban jelent meg 1859-ben. A röpirat miatt rendõri zaklatások indultak ellene, mire Széchenyi 1860 április 7-rõl 8-ra virradó éjjel véget vetett életének.
A hagyatékában fennmaradt Disharmonie und Blindheit (Egyenetlenség és vakság) címû befejezetlen munkája tanúsága szerint Széchenyi eljutott oda, hogy az 1848-49-es magyar tragédiáért elsõsorban Bécset tegye felelõssé.
A polgári reformok bátor kezdeményezõjét tiszteljük benne. Hazaszeretete, az emberi haladásba vetett hite, harca a haladó reformokért, áldozatkészsége, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a magyar történelem egyik nagy személyiségévé avatta.

Mûvei: Széchenyi István gróf munkái (I-IX., Budapest, 1884-1896); Összes munkái (Budapest, 1921-1929); Széchenyi István gróf naplói (Szerkesztette és bevezette Viszota Gyula I-VI., Budapest, 1925-1939); Széchenyi gróf írói és hírlapírói vitája Kossuth Lajossal (Szerkesztette és bevezette Viszota Gyula I-II., Budapest, 1927-1930); Széchenyi István Hitel (Szerkesztette és bevezette ifj. Iványi-Grünwald Béla, Budapest, 1930); Széchenyi István gróf döblingi irodalmi hagyatéka (Szerkesztette és bevezette Károlyi Árpád, ill. Tolnai Vilmos I-III., Budapest, 1921-1925); Széchenyi István Válogatott írásai (Budapest, 1959)

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon