Kõrösi Csoma Sándor életútja

született Csoma Sándor (Erdély, 1784. március 27 - Dardzsiling, 1842. április 11.), saját szavaival: Székely-magyar Erdélybõl (\"Siculo-Hungarian of Transylvania\"), nyelvtudós, a tibetológia megalapítója.

Szegénysorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor. (Egyes források (Szilágyi Ferenc kutatásai) szerint 1787-ben született.) Édesapja Csoma András határõr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvérébõl három érte meg a felnõttkort: Júlia, Krisztina és Gábor (1788-1850). Április 4-én megkeresztelték. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákért pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelõdött benne a gondolat, hogy fel kell keresse õsei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1815-ben befejezte fõiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd egy – valószínûleg – heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816 – 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedrõl indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülõföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövõben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévõ adatokra nemzetem történetében”.

Utazásai
1820. január 1-jéig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább. Február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötõjében vitorlásra szállt, Alexandriába ment. Egy Schaeffer nevû tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet (Egyiptomban), de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március 15-én Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot idõzött. Május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajón ment Bagdadba. Július 21-én Bagdadban a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idõ után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját. Október 14-én érkezett Teheránba, ahol négy hónapot töltött és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, eltûntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol a háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergõdött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vándorolt. A Halbar-szorosnál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba érkezett. 1822. május 19-én Belsõ-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón. Május 23-án Ladakhba érkezett. Június 19-én megérkezett a fõvárosba, Lehbe. Innen a további út európai ember számára veszélyes lett volna, így visszaindult Szrinagarba. Július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az õ ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az õsi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.

1823. július 26-án a zanszkári Zangla kolostorába érkezett, amely a nyingmapa (vörössüvegesek) rendjéhez tartozik. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvû könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. (1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték kolostorában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fûtés, tûz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tûz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fõ eledele a jak-vajas tea volt, árpával.) 1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységérõl, melyet a brit fõkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett. November 10-tõl Csoma a phuktáli kolostorban élt és dolgozott. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, ami a gelugpa (sárgasüvegesek) rendjéhez tartozik. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.

1827. június közepétõl három és fél évig Kanamban dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes [lámaista Kánon], a Kandzsúr (Bka\'gyur) és a Tandzsúr (Bstan\'gyur) 100, illetve 125 kötete. Itt is Szangye Püncog lámával dolgozott, immáron nyugodtabb körülmények között. A Kanamban eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés [Shambala] országáról, a buddhisták Jeruzsálemérõl, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. \"Tökélletesen meg vagyok gyõzõdve, hogy a mi eleink ezen vidékekrõl szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus elõtt több századokkal.\" 1830 márciusában a Royal Asiatic Society tagjává választotta.

Indiai utazásai
1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-tõl Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai elõkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el. 1832-tõl a Journal of the Asiatic Society of Bengal címû folyóiratban publikált. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelezõ tagjává választotta. 1834. január 5-én megjelent az elsõ, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekbõl Csoma 50-50 példányt hazaküldött. Február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1835 és 1837 között Észak-Bengália különbözõ vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelõen az õshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.

\"Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.\"

1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínûleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Csomát Schöfft Ágoston és készítette el egyetlen hitelesnek mondható portréját a legnagyobb magyar utazóról.

1842 februárjában megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kõrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetõben helyezték végsõ nyugalomra, a Himalája második legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.

Utókor
1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf Széchenyi István halála elõtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele. Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kõrösi Csoma Sándor – bölcsõjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.

Kõrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopának festménye, gróf Széchenyi István keretbe vésetett szövegével 1884-ben születésének 100. évfordulójára dr. Duka Tivadar lefordította Csoma dolgozatainak nagy részét, és tervezte kiadását, amely azonban csak 1885-ben jelenhetett meg, angol és magyar nyelven. 1902-ben Kalkuttában az Ázsiai Társaság épületben felállították Kõrösi Csoma Sándor mellszobrát. 1904-ben születésének 120. évfordulóján szülõfaluját Csomakõrösre nevezték. 1910-ben sírjánál az Akadémia emléktáblát helyezett el. 1920-ban megalakult – elõször – a Kõrösi Csoma Sándor Társaság Teleki Pál és Felvinczi Takáts Zoltán kezdeményezésére. 1949-ben a kommunista kultúrpolitika betiltotta. 1928-ban Baktay Ervin emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. 1933-ban Kõrösi Csoma Sándor lett az elsõ európai, akit Japánban bódhiszattvának (buddhista szentnek) nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett. A tokiói Taisho egyetemen kiállították Csorba Géza szobrászmûvész alkotását, Csomát bódhiszattvaként ábrázoló mûvét. 1943-ban Marosvásárhelyen felállították Kõrösi Csoma Sándor elsõ, magyar földön lévõ köztéri szobrát.

1956-ban megalakul a Kõrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet. 1967-ben halálának 125. évfordulója alkalmával a Magyar Földrajzi Társaság Kõrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított. 1968-ban újraalakult a Kõrösi Csoma Sándor Társaság, immár marxista–leninista, illetve finn-ugor szemlélettel. Folyóiratuk a Keletkutatás. 1972-1973-ban Jakabos Ödön gyalog bejárta Körösi Csoma Sándor útját; az útjáról szóló könyv már csak halála után, 1983-ban jelent meg (Indiai útinapló; Kriterion könyvkiadó). 1982-ben Kõrösi Csoma Sándor emlékére megépült az elsõ magyarországi sztúpa (buddhista kegyhely), Budapest XV. kerületében. 1984-ben születésének 200. évfordulójára a magyarországi Buddhista Misszió dolgozatainak szép kiállítású reprint kötetével emlékezett meg Kõrösi Csoma Sándorról, az Akadémiai Kiadó is kiadta mûveinek négy kötetét, az eredeti, angol nyelven. 1984-ben születésének 200. évfordulóján öt fiatalember (Bobály István, Pogány György, Sáfrány József, Sára György és Sárosi Ervin) végijárta Csoma tibeti életének fõbb állomásait, mindhárom tibeti kolostort érintve. Útjukról filmet forgattak, amit a Magyar Televízió bemutatott. 1998-ban a Kõrösi Csoma Sándor Buddhista Alapítvány szervezésében megalakult a Buddhista Egyetem, majd 2004-ben elindult a Magyar Egyetem is, õstörténeti képzéssel.

forrás: Wikipédia