Liszt Ferenc életútja

Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, Németország, 1886. július 31.
zeneszerzõ és zongoramûvész
Elsõ zenei nevelõje atyja, Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Kilencéves korában lépett fel elõször Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben Czernynél és Salierinél tanult. Bécsi hangversenyein már nagy sikereket aratott. 1823-ban atyjával Franciaországba utazott, hogy a párizsi Conservatoire-on tökéletesítse tudását. Az intézet igazgatója, a zeneszerzõ L. Cherubini azonban idegen állampolgárságára hivatkozva felvételét visszautasította. Párizs második hazája lett, F. Paertõl, majd A. Reichától zeneszerzést tanult s kapcsolatba került a párizsi szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix), kiknek társasága szellemi fejlõdésére, munkásságára döntõen hatott.
Hangversenyei iránt csakhamar nagy érdeklõdés támadt. Hangversenyútjai során Franciaországon kívül Londonba és Svájcba is eljutott, 1835-ben a genfi konzervatórium tanára: Minden szellemi áramlat iránt fogékony volt s rokonszenvezett a haladó polgári mozgalmakkal. Áldozatkészségének számtalan bizonyosságát adta: a pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett (1838), fedezte a bonni Beethoven-emlékmû felállítását (1839), alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére (1840) stb.
Az 1840-es években már Európa-szerte ismert zongoramûvész, kinek ünnepeltetése máig nem tapasztalt méreteket öltött. Párizsi, bécsi, római stb. koncertek után 1840 ben Pesten hangversenyezett, ahol elõször mutatkozott be mint karmester. Párizsban ismerkedett meg Richard Wagnerrel. 1842-ben Berlinben ünnepelték, majd európai útjai során Szentpétervárra is eljutott, 1843-ban Moszkvában és a lengyel városokban is adott hangversenyt.
Számos külföldi hangversenye után 1846-ban hazatért. Romániában és Erdélyben is járt. Az 1830-as években d\'Agoult grófné, majd Sayn-Wittgenstein Karolina hercegné volt az élettársa, kivel 1847-ben ismerkedett meg. Az elõbbitõl három gyermeke született, kik közül Cosima H. v. Bülow, majd R. Wagner neje lett.
1848-1861 között Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az idõre esik zeneszerzõi munkásságának felvirágzása s ekkor köt életre szóló barátságot Richard Wagnerrel. Közben hazájával sem szakadtak meg a kapcsolatai. 1856-ban az õ ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, Pesten bemutatták Hungaria címû szimfonikus költeményét. 1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri állásáról. 1861-ben elhagyta Weimart. Mivel zeneszerzõi munkásságát az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való házasságához a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült - felvette a kisebb papi rendeket.
1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede negyedszázados jubileumi ünnepségein mutatták be a Szent Erzsébet legendáját saját vezényletével. 1867-ben koronázási miséjének bemutatója ismét Pestre hozta. Ezt követõen évrõl évre hazalátogatott, Pesten koncerteket adott mint karmester. 1869-tõl a nyarakat ismét Weimarban töltötte, ahol új tanítványok vették körül. 1872-ben szülõfalujába látogatott. 1873-ban Budapesten ünnepelték meg 50 esztendõs mûvészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és ösztöndíj alapításával.
1875-ben reáruházták a budapesti Zeneakadémia elnöki tisztét, s ettõl kezdve idejét megosztotta Budapest, Weimar és Róma között, s idõrõl idõre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat töltötte Budapesten, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint Weimarba.
Egyik utazásán meghûlt, s tüdõgyulladás vetett véget életének. Liszt a 19. századi zenemûvészetének egyik vezéralakja volt. Az ún. radikális romantika (Berlioz, Wagner stb.) képviselõje és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és beteljesítõje. Utolsó korszakának mûveiben, minden megoldatlanságuk ellenére, olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzõi között, s amelyek a 20. században elsõsorban Bartók mûvészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra. Mint zongoramûvész máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása, amelyrõl kortársak feljegyzései tanúskodnak, a legnagyobb elõadómûvészek közé helyezi.

Emlékét Weimarban és Budapesten (a Zenemûvészeti Fõiskolán) a Liszt Ferenc Múzeum õrzi (utóbbi helyen Liszt Ferenc Könyvtár is van). 1925-ben róla nevezték el a Budapesten mûködõ Zeneakadémiát. A Hohenlohe-féle Liszt-alapítvány gondoskodott mûveinek új, kritikai kiadásáról.
Az 1951-ben alapított Liszt-díj kiemelkedõ elõadómûvészek jutalmazására 1952 óta évente (április 4-én) kerül kiosztásra. Emlékére 1933 óta Budapesten zenei versenyeket rendeznek.

Fõbb mûvei:
Szimfonikus költemények:
A-dúr zongoraverseny (1839, 1849. 1857): ész-dúr zongoraverseny (1849, 1853); Haláltánc (1849, 1853, 1859); Fantázia magyar népdalokra (1852 ? ); Faust-szimfónia (1854 – 1857); Dante-szimfónia (1855 – 1856); Mephisto-keringõ (1860);

Zongoramûvek:
Egy utazó naplója (183536); Vándorévek (I. sorozat, 1836 – 1855, 2. sorozat, kb. 1838 – 1849, 3. sorozat, 1872 – 1877); Kromatikus galopp (1838); Magyar rapszódiák (1847 – 1885); Consolations (1849 – 1850); 2 polonaise (1851); Papagini-etüdõk (1851); Transzcendentális etüdök (1851); h-moll szonáta (1852 – 1853); h-moll ballada (1853); Velence és Nápoly (1859); Két koncert-etüd (kb. 1863); Legendák (kb. 1863); Spanyol rapszódia (kb. 1863); Magyartörténelmi arcképek (1870 – 1885); Fantázia és fúga a B-A-C-H témára (1871 ? ); Csárdás macabre (1881 – 1882); Három elfelejtett keringõ (1881 – 1883); a csárdás (1884) stb. –

Orgonamûvek:
Ad nos, ad salutarem undam (fantázia és fúga, 1850); Weinen, klagen variációk (1863); B-A-C-H preludium és fúga (1870) stb.

Oratóriumok:
Szent Erzsébet legenda (1857 – 62); Christus (1866). – Misék: észtergomi mise (1855, 1858); Magyar koronázási mise (1866 – 1867); Requiem (1868, 1871). –

Dalok:
V. Hugo, H. Heine, Goethe, N. Lenau stb. költeményeire. –

Átiratok zongorára:
Összes mûveinek gyûjteményes kiadása a Liszt-alapítvány gondozásában 1907-tõl került sajtó alá, csak részben jelent meg).

Írások:
F. Chopin (Paris, 1852; Vass Ottilia, 1873 és Kereszty István, 1921 fordításában); Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie (Paris, 1859, magyarul: A cigányokról és a cigányzenérõl Magyarországon, Pest, 1861); Gesammelte Schriften (I – VI., közreadta L. Ramann, Leipzig, 1880 – 1883); Liszt Ferenc válogatott írásai (Válogatta és bevezette Hankiss János, I – II., Bp., 1959). – Mûveinek jegyzéke: saját összeállításban: Tematischer Katalog (Leipzig, 1855 és 1877); Friwitzer, L.: Chronologisch-systematisches Verzeichnis sämtlicher Tonwerke Fr. L.-s (Wien, 1887); Raabe, P.: Verzeichnis aller Werke L.-s; Raabe, P.: Fr. L. (1931)

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon