Ady Endre életútja

Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.
a 20. század magyar költészetének forradalmi megújítója, a legnagyobb magyar költők egyike

Elszegényedett kisnemesi családból származott. Apja, Ady Lőrinc kisparaszti gazdálkodóként kezdte, de az 1900-as években már 100 hold körüli birtoka volt; anyja, Pásztor Mária református papi család leszármazottja. 1888 őszétől a nagykárolyi piaristáknál, 1892 őszétől 1896-ig a zilahi református kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. 1896. március 22-én a zilahi Szilágy című lapban jelent meg nyomtatásban az első verse (Március 20.) A. E. aláírással. 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. 1897 utolsó hónapjaiban a temesvári ítélőtáblán, 1898 tavaszán egy zilahi ügyvédi irodában díjnok. 1897. januártól rendszeresen jelentek meg versei és tárcái a Szilágyban, teljes nevével 1897. november 21-től. 1898. decemberében abbahagyta jogi tanulmányait, s belépett a kormánypárti Debreczeni Hírlap szerkesztőségébe, majd 1899 tavaszán átment a függetlenségi Debreczenhez. A debreceni lapokon kívül több más vidéki lap és A Hét közölt tőle verseket, 1899. júniusban Versek címmel Ábrányi Emil előszavával jelent meg első kötete Debrecenben. 1900. januárban átkerült a nagyváradi Szabadsághoz, ahol együtt dolgozott Bíró Lajossal és Nagy Endrével. 1901. áprilisban perbe fogták és háromnapi államfogházra ítélték Egy kis séta című forradalmi írása miatt. A klérust, a feudális maradványoktól terhelt közéletet ostorozó cikkei már ekkor világnézetének radikális forradalmiságáról vallanak. 1901. májustól a radikális Nagyváradi Napló segédszerkesztője. 1903-tól szerkesztője. 1902. szeptember 27-én a nagyváradi Szigligeti Színházban bemutatták A műhelyben című színművét. 1903 nyarán kezdődött szerelme Lédával, Diósy Ödönné Brüll Adéllal. 1903 őszén jelent meg Még egyszer című második kötete. Léda biztatására 1904. január végén Párizsba utazott, ahonnan cikkeket küldött a Budapesti Hírlapnak, Pesti Naplónak és a Budapesti Naplónak. Itt ismerkedett meg Bölöni Györggyel. Párizsi tartózkodása igen jelentős mind politikai, mind költői fejlődése szempontjából. Párizsban ismerte meg komolyabban a francia szimbolista lírát. 1905. januárban visszatért Budapestre és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906. februárban megjelent a magyar líra történetében döntő hatású kötete, az Új versek.
Költészete körül hamarosan megindult a feudális-konzervatív tábor és a társadalmi, irodalmi megújhodás híveinek harca. 1906. júniusban ismét Párizsba ment és ott töltött egy évet. 1907. június végén tért vissza Budapestre. Közben 1906. szeptember–novemberben, megszakítva párizsi útját, Lédával együtt Olaszországban s a Földközi-tengeren járt, Velencében és Nizzában időzve hosszabban. Az I. világháborúig még többször járt Párizsban (1908, 1909, 1910, 1911-ben kétszer), 1911 nyarán Rómába látogatott el. 1907-ben megjelent Vér és arany című kötete az eddigieknél is hevesebb támadásokat váltott ki, de ekkor már megnövekedett Ady híveinek tábora is. Ebben az időben került baráti kapcsolatba Hatvany Lajossal. A Nyugatnak megindulásától (1908. január) vezető költője; a Nyugatra támaszkodott a verses kötetei (Az Illés szekerén, 1908; Szeretném ha szeretnének, 1909; A minden titkok verseiből, 1910; A menekülő élet, 1912; A magunk szerelme, 1913; Ki látott engem? 1914; A halottak élén, 1918) körüli vitákban, harcokban.
Ady a vezéregyénisége az új líra erőit tömörítő nagyváradi Holnap irodalmi körnek is, amely két antológiát adott ki részvételével (1908–1909). 1909-ben kapta a költői elismerés egyetlen hivatalos jelét költői pályáján: elnyerte a főváros 2000 koronás Ferenc József-díjat. 1909-től szoros kapcsolatban állt a forradalmi utat kereső egyetemi ifjúság Galilei Körével. 1909-től gyakran betegeskedett, sok időt töltött hazai és külföldi szanatóriumokban. 1912-ben szakított Lédával. Ugyanebben az időben szabadkőműves, a Martinovics-páholy tagja lett. Verseiben, cikkeiben korábban a feudális Magyarország polgári demokratikus megújhodását, a paraszti forradalmat, a jogtalanság és kifosztottság megszüntetését hirdette és sürgette; később meggyőződve a polgárság gyengeségéről és felkészületlenségéről, a proletariátus felé fordult, tőle várta a megváltó forradalmat. 1912 tavaszán, a nagy tömegtüntetések idején: a „vérvörös csütörtökön” odaállt a munkásosztály mellé (Rengj csak Föld, Rohanunk a forradalomba).
1915-ben feleségül vette Csinszkát (Boncza Bertát), Boncza Miklós erdélyi földbirtokos ügyvéd lányát, akivel már évek óta levelezett. A háború első éveit főképp a csucsai Boncza-kastélyban töltötte, innen küldte a háború ellen tiltakozó verseit, cikkeit a Nyugatnak és a Világnak. 1917-ben Budapestre költözött; betegsége állandóan súlyosbodott. 1918. augusztusában A halottak élén címmel kiadta a háború alatt írt verseinek egy részét. 1918. novemberében még részt vett a parlamentben a köztársaság kikiáltásának ünnepén, s elment a Vörösmarty Akadémia ülésére, amelynek elnökévé választották.

Művei: Összes versei (Bp., 1961); Összes novellái (I–II. Összeállította és a bevezetést írta Bustya Endre, Bp., 1961); Összes prózai művei 1897–1903. (I–VI. Összeállította Földessy Gyula, Koczkás Sándor, Vezér Erzsébet, Varga József. Szövegkritikai kiadás, Bp., 1954–1966); Jóslások Magyarországról (Szerk. Féja Géza, Bp., 1936); A tegnapi Páris (Szerk. Kovách Aladár, Bp., 1942); Párizsban és Napfényországban (Szerk. Földessy Gyula, 1949); Vallomások és tanulmányok (Szerk. Földessy Gyula, Bp., 1954); Ifjú szívekben élek (Szerk. Koczkás Sándor, Bp., 1958); Válogatott levelei (Sajtó alá rendezte és a bevezetést írta Belia György, Bp., 1956); A nacionalizmus alkonya (Összeállította Koczkás Sándor, Bp., 1960); Az irodalomról (Szerk. Varga József és Vezér Erzsébet, Bp., 1961).
Idegen nyelveken művei – önállóan és antológiák részeként számos kiadásban jelentek meg.

forrás: Magyar Életrajzi Lexikon