Vígh Tamás életútja

Csillaghegy, 1926. február 18. -
szobrász, éremmûvész
1946-1952: Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola, mestere: Ferenczy Béni.
1975-1986 között a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola tanára volt.
1986-1990-ben a Magyar Képzõmûvészek és Iparmûvészek Szövetsége elnöke. Budapesten él.
1954, 1969: Munkácsy-díj;
1955: Világifjúsági Találkozó-díj;
1973: érdemes mûvész;
1978: a budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díja;
1978: Kossuth-díj;
1979: II. Országos Éremmûvészeti Biennálé díja, Sopron;
1983: kiváló mûvész. Az 1951-ben készített Éneklõ fiatalok címû diplomamunkáját a túlfokozott naturalizmus, a hangsúlyos gesztusok jellemzik. A mû, mint Kocsis András vagy Makrisz Agamemnon Népstadion melletti, többalakos szobra, szocreál stílusban készült. Az egy esztendõvel késõbb mesterérõl, Ferenczy Bénirõl mintázott portréja (1952) viszont már érzékeny, enyhén klasszicizáló, karaktert kiemelõ arcmás. Mûvészetének e periódusában született legjobb alkotásai intimitásukkal, visszafogott klasszicizmusukkal már túlmutatnak az átlag szocialista realista munkákon (Pihenõ nõ, 1955).
A 60-as évek elejétõl a hazai szobrászat, bár lassan, de megváltozott, a naturalizmust és a klasszicizmust - természetesen megmaradva a figuralitás határai között - igyekeztek fellazítani a szobrászok. Ehhez a folyamathoz nagyban hozzájárult Vígh munkássága is, aki a 60-as években alakította ki saját, egyéni, enyhén kubisztikus, sõt a pop arttól is megérintett, a gyûrt, behorpadt lemez formáit kiemelõ, bronzból öntött és lemezbõl készült szobrainak stílusát. Ezen idõszak legkifejezõbb darabjai: a Tudomány szimbóluma (1962); a Béke hírnöke (1965); a Kürtösök (1967); az Alföld népe (1967) címû bronzplasztika; a Magyar mérnök a reformkorban (1967). Ugyancsak a kubisztikus elemekre, a térbeliséget fokozó, horpasztott-benyomott formák játékára épül a küzdõ, agancsukat összeakasztó szarvasokat ábrázoló, vörösréz-lemez Partizán emléke (1968-69) is.
A 70-es években kifejezésmódját egyfajta expresszív, darabos felületalakítás és dinamizmus jellemzi (Bartók, 1970). Hasonló a mintázása a Krúdy álomvilágára utaló, két összekapaszkodó, lebegõ figurát ábrázoló Szindbádjának (1973), valamint a földbõl kiemelkedõ, sziklákat szétfeszítõ kisplasztikájának, az Aki felszabadultnak (1975).
A 90-es években öntött kisbronzait az expresszív megformálás (Angyalom, 1993) éppen úgy jellemzi, mint a tömeget kiemelõ gyûrt, horpadt felületek (Arány, 1995-96).
Vígh Tamás munkássága jelentõsen hozzájárult a modern magyar szobrászat megújulásához. Jelentõs mennyiségû köztéri monumentumot készített, amelyekrõl külön katalógus készült. Sajnos merész elképzelései közül kettõt, talán a két legjellemzõbbet - a Vásárhelyi Pál-emlékmûvet (1967), illetve a Székesfehérvárra szánt Életfáját (1971) - nem engedték megvalósítani.
Éremmûvészete is jelentõs: plakettjeit szinte körplasztikává teszik a hangsúlyos, kiemelt felületek (Akadémiai érem, 1961; Kapcsolat, 1981).


Egyéni kiállítások
1954: Fényes Adolf Terem, Budapest
1963: Mednyánszky Terem, Budapest
1972: Vác
1973: Visegrád
1975: Szeged
1977: Tihanyi Múzeum, Tihany
1978: Magyar Ház, Berlin
1982: Mûcsarnok, Budapest
1996: Vigadó Galéria, Budapest
2001: Hegyvidéki Kortárs Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások
1952, 1953: 3., 4. Magyar Képzõmûvészeti kiállítás, Mûcsarnok, Budapest
1965, 1968: 10., 11. Magyar Képzõmûvészeti kiállítás, Mûcsarnok, Budapest
1971: Új mûvek, Mûcsarnok, Budapest
1978: IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás (Biennálé), Mûcsarnok, Budapest
1983: A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század magyar mûvészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1991: Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzõmûvészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1995: Helyzetkép/Magyar szobrászat, Mûcsarnok, Budapest
2001: Szobrászaton innen és túl, Mûcsarnok, Budapest; XVII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs

Köztéri mûvei
Magvetõ (1966, Debrecen)
Kürtösök (1967, Budapest)
Városalapító (1980, Esztergom)
Ady (1982, Gyõr)

Mûvek közgyûjteményekben
Fõvárosi Képtár, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

forrás: artportal